2013.09.27 - Fecskeavató

Iskolánkban is hagyomány, hogy a kilencedikes tanulókat egy osztályok közötti vetélkedővel (no és persze egy ESKÜvel) fogadjuk igazi Kandósokká! Az idén sem volt ez másként: minden új tanulónk az aulában várta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell...

Már nem mai fecskék... 9/A - ezúttal számítógép nélkül... 9/E - harci díszben, jajj a többieknek! 9/G - a fekete sereg...
9/1 - vajon ki a főnök? 9/2 - csak vidáman! 9/4 - még nem készültek fel... 9/5 - itt vannak a zöldek!
Taktikai tanácskozás... Mindenki a helyén! A zsűri is megérkezett! Kezdődhet a vetélkedő!

Az első feladatot előre megkapták az osztályok: egy - a szakmájukra jellemző - pajzsot kellett készíteniük, valamint egy indulót kellett írniuk, amit most közösen elő is adtak...

Kérem a 9/A osztály tanulóit... Ez a pajzs ellenáll még a lézernek is... Megfigyelők... A kék csapat a 9/B!
Lilában a 9/E(lit)! Többnyire narancsban a 9/F! Feketében a 9/G (és egy nyúl...)! Ez a pajzs nem semmi! Mögötte pedig a 9/1!
A 9/2 a szerszámait is elhozta! Csak nem a mercigyárban vannak gyakorlaton? Győzni fogunk! Ezt vigyük vissza, kell majd a munkához!
A 9/3 barna lovagjai! Mit hoztatok lányok? Egy praktikus, összetekerhető pajzs a 9/4 tanulóitól! Zöldben a 9/5 (és egy Assassin's Creed)!

A következő feladathoz osztályonként egy-egy önként jelentkezőre volt szükség, aki képes hatalmas sebességgel papírt továbbítani, ha szorult helyzetbe kerül...

Ez az, aminek látszik? Minden csapat egyszerre: győzzön a gyorsabb! A feladat egyszerű: le kell tekerni! Mindenki kész?
Akkor rajt! Ha menni kell, hát menni kell... Itt már nem sok maradt! Megvan a győztes! Ha sikerül dönteni...
És ezzel most mi legyen? Vissza kell tekerni! Vigyázz, mert téged is odatekernek! Mint az eredeti...

Három feladat is következett egyszerre: verset kellett írni az osztályfőnökhöz, tojás kellett sütni a városban, és le kellett mérni a tornaterem hosszát egy 10 centiméteres pálcikával...

Ezekkel a szavakkal? Hm, nem egyszerű... Kérhetünk egy kis segítséget? Pótkerék? Pótkerék és osztályfőnök?
Csak a kezdet nehéz, azután sima ügy! Itt is van már jópár sor! Írjad csak, de azért figyellek... Nem jön az ihlet...
Csapatonként egy-egy tojás kell megsütni! Valahol... Az lenne a feladat, hogy... Ki vállalja? Én, én, én...
Itt volt az előbb a vége, tedd ide! Hát, el leszünk egy darabig... Te pakolgasd, én meg majd számolom, OK? Munkában...
Néha azért fel kellene nézni... A precíz... Későn jöttek, de nem időre megy... Az egészet végig kell mérni?
Mindjárt a felénél vagy! Kis lépés ez egy fecskének, de ne felejtsd el a számolást... Még ugyanennyi van hátra... Csak ügyesen, csajok!
A tojás már elkészült, de a vers még nem... Kéri valaki? Ujjam marad! A 9/F most tudta meg, hogy az ötös lottó nyereménye: egy tojás!
Hol sütöttétek meg? Már csak pontozni kell... Újabb osztály, újabb adag... Huh, mindjárt mondom, csak nagyon siettünk...

Igazi erőt próbáló feladat következett: négy tanulónak kellett úgy "leülnie", hogy szék nélkül is "ülve" maradjon. Nehéznek biztosan nehéz, de nagyon látványos!

Ezeket most kivesszük! Na, ilyet kell csinálni... Hogy is volt? Elég erős leszel hozzá?
Ki kell bírnunk! Mindenki felkészült? Még egy utolsó osztályfőnöki jótanács... Óra indul!
Egyben maradtak! Nem is kellenek a székek! Egész kényelmes... Te, nehogy elaludj! Hát, ez nem túl szabályos...
Kellene egy párna a fejem alá... Nem rosszabb, mint egy matek doga... Meddig kell ezt tartani? Amíg bírod... Majd én rappelek nektek, OK?
Három jó dolog is van ebben, csak egy sem jut eszembe... A többiek bírják még? Hát, határeset... Végül döntetlen lett...

Erő után ész: egy Sudoku feladványt kellett minden osztálynak kitöltenie, azaz úgy beírni 1-től 9-ig számjegyeket, hogy az minden sorban/oszlopban/négyzetben csak egyszer szerepeljen!

Műsorvezető: Mucsi Mercédesz, 12/E Ide írd, ne oda! Csak ketten, és hol vannak a többiek? Vigyázz, olyan már van itt egy!
Melyik hiányzik innen? Az lesz a jó, írd nyugodtan! Ez a szám miért van pont itt? Már csak le kell ellenőrizni...

Csapatverseny következett, ahol az emberekből álló hídon/alagúton kellett egyszerre átjutnia két csapattagnak: egynek alul, egynek felül. Alul még rendben is volt, na de felül...

Akkor egy kis bemutató... Azért van, amikor jó hídnak lenni... Első kör, a csapatok felének! Világos a feladat?
Akkor kezdődjön a mászás! Nem is olyan egyszerű feljutni ide... Mondjuk haladni sem... Amíg az egyik felül, addig a másik alul!
Mi leszünk a következők! Vigyázz a lábaddal! Itt a vége! Túlélte...
A második kör! Egy kis eligazítás Érkezik az első csomag! Ez lepottyant...
Gyere, gyere! De ne ennyire! Ez a csapat nagyon gyors! Ezt a futamot meg is nyerik!

Kár lett volna elvesztegetni az osztályfőnökökhöz írt verseket! Ha már olyan sokat dolgoztak vele az osztályok, akkor adják is elő! Ez volt a következő feladat...

Nem volt egyszerű rímeket kovácsolni a megadott szavakból... Térdelve mégiscsak hatásosabb! Nem kell félni, csak jókat írtunk... Ügyesen kell előadni, ha sok pontot akar az osztály!
De hol az osztályfőnök? Van egy kis aggodalom ebben a testtartásban... Egész rendesek ezek a gyerekek... Sok írta, egy mondja...
Mint egy lovagi eskü... Családi kör... Azért látszik, ki a főnök... Várjon tanárnő, jövünk mi is!

Ismeretlen okból több fecske holtan rogyott össze az aulában: a helyszínelők megérkezéséig az osztálytásak biztosították a terepet, s rajzolták körbe a tetemeket. Szájjal...

Jajj, mi történt itt!? Ez megpusztult. De mintha az még élne! Egy hónapot bírt a Kandóban... Rajzolhatom?
Nagyon kíváncsi ez a hulla... A profi helyszínelők is így csinálják! Vagy nem... Fülre vigyázni! Kívül könnyű volt, de majd belül...
Nem az árnyékát kellene körberajzolni... Még az ujjait is meg lehet számolni... Ez a hulla kicsit csikis... Érzékeny helyen...
Kicsit izmosabb lett, de sebaj... Nézzék már, megmozdult! Csoda történt! Mindjárt kész! Körbe van rajzolva: saccperkábé...
Atya-gatya, egy Yeti! Valamit nagyon szorított! Hát igen, kevesebbet kellett volna inni... Ez szerintem érdekelné Mulder ügynököt! Odaát van?

Feszültség levezetőnek közös tánc következett: a tavalyi iskolai Ki-Mit-Tud győztese, Dányi Dávid (10/B) énekelte nyertes dalát, a Csókkirályt! Most is fergeteges siker lett!

Egy gyűrű mind felett... Hát, ez csak gyűrűcske... Az egyik fecske repülni tanul... Megérkezett a csókkirály!
A sarki bárba este ha betér, a lányok lesben állnak kegyeiért... És tényleg: a lányok nagyon beindultak! Nagy fecske lett egy kis fecskéből... Köszönjük, szuper volt!

A megmérettetések ezzel véget is értek, de a legfontosabb, amitől KANDÓS lesz a kandós, még hiányzott: az ESKÜ. Persze mindezek után már ez a legkevesebb...

Csak szépen, szín szerint! Ennyi fecske már simán csinál nyarat! Eskü guggolva... Eskü féllábon pörögve...
Ők is voltak fecskék, egyszer... Eskü kapaszkodva... Ígérjük! Vidám dolog ez a fecskeavatás...
Most fel, vagy le? Reméljük, ezeket nem kell tényleg betartani... Gratulálunk minden új tanulónknak! Igazi KANDÓS lett belőlük!

A feladatok megoldása során minden osztály pontokat szerezhetett, amit a zsűri összesített is az eskü alatt, így következhetett az eredményhíredtés!

Lugosi István tanár úr, a zsűri elnöke Az első díj: Kandós torta! Gratulálunk minden osztálynak! Az 1/9/1 osztály!
Az 1/9/5 osztály! Az 1/9/4 osztály! A 9/G osztály! A 9/B osztály!
A 9/? osztály! A 9/F osztály! Harmadik lett a 9/? osztály! Második lett a 9/E osztály!
A világ változik, de a csoki állandó... Végül, de nem utolsó sorban... Első helyezett az 1/9/2 osztály! Gratulálunk!