2004.05.17 - Diáknap

Az idei diáknapon négy iskola, a Katedra Informatikai és Művészeti Szakközépiskola, a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet, a Lestár Péter Kereskedelmi Szakközép és Szakiskola, valamint a mi iskolánk tanulói mérték össze ügyességüket, illetve úszni tudásukat. A helyszín ugyanis a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark volt.

Gyülekezés a bejárat előtt Minden osztály keresett magának egy helyet Jöhet az átöltözés Eligazítás a tanároknak

A megérkezés után elkezdődött a víziversenyzők toborozása, ami először egy kicsit nehezen indult, de a végén - megismerve a víz hőfokát - felbátorodtak tanulóink.

Az első versenyzők már megérkeztek A verseny helyszíne a csúszdás medence Mindenki figyel az eligazításon Helyezkedés az első versenyszámhoz

Az első feladat szerint a versenyzőknek át kellett úszni a medencét. Az biztos, hogy ez jobb, mint a matekdolgozat, de azért ez sem volt egyszerű:

Az első karcsapások még erősek Egy idő után már nagynak tűnik a medence Megpróbáltatás ez lánynak... ... fiúnak egyaránt
Itt még messze a cél... ...de Váradi Csilla tanárnő megdelejezi a versenyzőket Már látszódik a szárazföld! Sikerült!

A második feladatban egy nagy zöld labdát kellett minél tovább a levegőben tartani. Mivel ekkorra már szinte feltöltötték a Kandósok a medencét, ez nem látszott túl nehéz feladatnak...

Elmagyarázzák a feladatot Jön a labda! Ide nem bír leesni... Ez is megvan!
Elkapom, elkapom! Határeset Végül mégis leesett... ... s ez be is került a jegyzőkönyvbe

A következő feladathoz 20 fős csapatokat kellett szervezni. Mivel mi sokkal többen voltunk, így Gyurkó Sándor tanár úrra hárult a feladat, hogy válasszon az önként jelentkezők közül.

Ismertetik az újabb feladatot Gyurkó tanár úr választ... ... de Kecskeméti Péter tanár úr már elkésett Remélem meg tudom csinálni...
Profi úszónk rendezi gondolatait A Lestár Péter iskola csapata A Kocsis Pál iskola csapata Iskolánk csapata

A kiválasztott tanulókat szétosztották a medence két oldalára, mert a harmadik feladat szerint a csapatoknak ide-oda úszva kellett egy (piros) labdát tolniuk maguk előtt.

Kezdődik a verseny Hosszú az út odafelé... ...de visszafelé is Hozom már, hozom már!
Ebbe az irányba valamiért gyorsabban úsztak... ...csak a labda zavarta a látványt Visszafelé nem volt gond... ...bár a figyelem néha elkalandozott
A fiúk erősebben... ...a lányok kecsesebben tolták a labdát Mindjárt itt a cél! Izé, akkor most győztünk?

A verseny ezzel véget is ért. Az eredményhírdetésig hátralévő időt mindenki igyekezett kitölteni valamivel, ami a legkülönbözőbb módokon sikerült tanulónak, tanárnak egyaránt.

Beach Boys Egy kicsit napoztatják magukat a fiúk Hegedűs Béla tanár úr és Damásdiné Szepes Rita tanárnő Napozás után jó egy kis hűsölés...
Hűsölés után jó egy kis napozás... Történelmi csata két négyzetméteren Előkerült egy pakli kártya Ez is kártyának tűnik, de...?
Kossuth Melinda és Váradi Csilla tanárnő A lányok először szégyenlősek... ...de azután összeszedik bátorságukat Federics Marietta, Maros Csilla és Hajba Marianna tanárnő
Szabó Tibor tanár úr és Horváth Lajos igazgató úr Még pizzát is sikerült szerezni Persze volt, aki a vizet választotta... Kecskeméti Péter tanár úr és a felhajtóerő

Aki jobban körülnézett, az az egyik medencében láthatott néhány búvárt is. Aki pedig elég közel merészkedett hozzájuk, az ki is próbálhatta a merülést!

Aha, szóval ez egy ilyen izé... ...akkor mindent értek, kezdhetjük! Egy igazi búvár így mutatja, hogy OK! Ja, nem is. Inkább így!
Biztos, hogy van benne levegő? Már merülök, merülök... Túléltük! Az élet pedig pezseg tovább...

Persze nem búvárkodott mindenki, sőt a többség inkább a szárazföldet választotta. Napozott, árnyékot keresett, beszélgetett. Meg ehhez hasonló dolgokat...

Egy technikus... ...és sok technikus A lányok is megszomjaztak Foci, biztos helyről fényképezve
Hordós Klára tanárnő és Palásti János tanár úr Én akkor is fizika dolgozatot akarok... Erdős Zsuzsánna tanárnő és Mészáros Károly szakoktató Fehér Györgyné tanárnő és Szelei András tanár úr
Ezért jó a hosszú haj... Egy kis napfürdő Nem csak labdázni lehet vele... Czeglédi Anita tanárnő és tanítványai
Kérem ne takarják el a napot! Hajba Marianna tanárnő német órája Mi itt sem vagyunk... Most akkor is én fogok nyerni!

Láthattunk capoeira - brazil harcművészet - bemutatót is, amit a rabszolgának odahurcoltak fejlesztettek ki. Mivel nem gyakorolhattak nyilvánosan, a harcmozdulatokat tánccal ötvözték.

Akiket nem hoztak lázba az akrobatikus mutatványok, azok továbbra is napoztak, árnyékot kerestek, beszélgettek, vagy ehhez hasonló dolgokat műveltek...

Vízicsata, dolgozat helyett Ugye nem alszol...? Hú, mennyi szép lány van itt! Mikor megyünk haza?
Hurrá! Ma sem írtunk digit-dogát! Üdv tanár úr! Viszlát tanár úr! Emlék a Diáknapról
Beszélgetés, ásványvíz mellett Pál Nagy Balázs tanár úr és Fekete Nóra tanárnő Nem akar megállni ez a kalap... Na végre, sikerült!
Jó itt kint a friss levegőn Pataki Mária tanárnő és tanítványai Orbán Lehel tanár úr és tanítványai Mikor lesz már eredményhírdetés?

Végül, még ha jó sokat is kellett várni rá, elérkezett az eredményhírdetés pillanata. Az iskolák képviselőit a hangosbemondó a zsűri asztalához hívatta, majd:

A díjakat Dr. Sárközy István alpolgármester úr adta át III. helyezett a Kocsis Pál iskola II. helyezett a Lestár Péter iskola I. helyezett a Kandó!!!
A lányok az ajándékokat nézegetik Hogyan osszuk el igazságosan? Minden versenyző választhat egyet! Sportnap az Élményfürdőben - 2004

Az eredményhírdetéssel gyakorlatilag véget is ért a Diáknap. A tanárok összeszedték tanulóikat (vagy a tanulók a tanáraikat) és osztályonként szépen elindultak a kijárat felé.

Lassan készülődhetünk haza... A fiúk készek, a lányok még várnak Egy gyors búcsú fotó Viszlát jövőre!