Ballagás

Dátum: 
2015. április 30 (Egész nap)

Ballagás 2015 - 1

Biztos voltak lassan pergő percek számonkérések alatt, de még azok sem bírták visszatartani az elkerülhetetlent: egyszer mindenki eljut az iskola végéig. Persze a tanulás ezzel nem ér még véget, csak ideje számot adni az eddig megszerzett ismeretekről. Mármint a búcsú után!

Ballagás 2015 - 2

Egy utolsó csengetés jelezte a ballagó diákok számára, hogy itteni tanulmányaik befejeződtek, ideje elbúcsúzni a megszokott termektől, tanulótársaktól, tanároktól... 

Ballagás 2015 - 3

A szülők és a vendégek már kint várták a ballagókat, s az ünnepség előtt még lehetőségük nyílt egy kis fotózásra, hogy mindenki megörökíthesse gyermekét ezen a NAGY napon!

Ballagás 2015 - 4

A Himnusz után Nagy László: Tűz című versét hallgattuk Juhász Ferenc 9/A osztályos tanuló előadásában, majd Juhász Imre tagintézmény-vezető úr mondott ünnepi beszédet.

Ballagás 2015 - 5

Ilyenkor jutalmazzuk azon diákjainkat, akik szakmai vagy tantárgyi versenyeredményeikkel, tanulmányukkal arra érdemesnek mutatkoztak. Az idei tanévben is nagyon sokan voltak!

Ballagás 2015 - 6

A Sikeres Kandóért iskolai alapítványt a gyakorlati oktatást végző cégek hozták létre, akik minden évben jutalmazzák a náluk tanuló diákok közül a legjobbakat!

Ballagás 2015 - 7

A jutalmak után az itt maradók búcsúztatták a ballagókat, majd a ballagók az itt maradókat, valamint újabb névsorokkal gazdagodott az iskolai céhláda, és újabb szalaggal a zászlónk!

Ballagás 2015 - 8

Az ünnepség után az osztályok visszaballagtak termeikbe a többi virágért, majd elindultak hazafelé a rokonokkal, barátokkal, hogy tovább folytassák az ünneplést...

Ballagás 2015 - 9

A tantermekben korábban már minden fontos információ elhangzott, egyetlen egy dolgot kellett csak - biztos, ami biztos - megismételni: hétfőn kezdődnek a vizsgák!